"The beauty of a woman, with passing years only grows." /Audrey Hepburn/

Egy nő szépsége a múló évekkel csak nő. Mondta ezt Audrey Hepburn. Ha nézzük ezt a fotót, úgy gondolom bátran vállalhatta ezt a mondatot. Mennyire lenne ez hiteles, ha nem ragaszkodik a természetes szépségéhez? Ma már egyre kevesebb ilyen arcot látunk a hétköznapi életben és a "híres emberek" világában egyaránt. Mindenki retteg az öregedés jeleit vállalni, és kevesen mernek természetesen öregedni. Pedig ez az arc szép. Ez a tekintet őszinte, kifejező, jóságos. Ez az arc szerethető, csodálható. Mert az arcon lévő ráncok nem csúfítják el a szépségét, hanem mesélnek az életéről. Mesélnek arról, hogy ez a hölgy sokat nevetett, mesélnek a jóságáról, a másokért vállalt gondokról. Szeretett nevetni, és szerette azokat, akik megnevettetik. Szerette az embereket, azt tartotta, hogy mindenki előrébb való magunknál. Szerette a gyerekeket, és rengeteget fáradozott az Unicef nagyköveteként, hogy gyerekeknek segítsen a világ számos országában. Ez az élet van az ő arcára írva. Ettől szép. Merjünk öregedni! Ne a ráncoktól rettegjünk, hanem éljünk úgy, hogy egy szép élet emlékeit rajzolják a ráncaink az arcunkra.