Ha találkoznék egy barátnőmmel és megkérdezném mit szól hozzá, hogy elhatároztam veszek egy tüll szoknyát, és hordani is fogom, valószínű nagyon elcsodálkozna. Vagy azt gondolná kezdek megőrülni, vagy, hogy mindenáron demonstrálni akarom, hogy még igenis fiatal(os) vagyok - bár 3 gyermekes édesanya -, netán az is eszébe jutna valakinek, hogy erotikus célokra szánom, esetleg megirigyeltem 2 éves kislányomat, aki rendszeres viselője ennek a nőies darabnak.…

Pedig egyszerűen csak tetszik! Vannak ruhadarabok, amik igenis kor-függőek. Példának okáért nem jut eszembe fenék vonalig érő farmer shortot húzni, ami az idei nyáron sokaknak jutott eszébe anélkül, hogy otthonról való távozás előtt a tükör felé tettek volna egy kitérőt. A tüll szoknya nem ilyen. Szinte kortalan. Azért hangsúlyozom, hogy szinte, mert nagyiként valószínűleg átgondolom, hogy illik -e még a koromhoz. Ma még viszont bátran úgy gondolom, hogy csak viselni kell tudni. Nem balett órára szánom, és nem is alkalmi darabnak, hogy Karácsonykor családi körben - akik esetleg a szeretet ünnepén nem szólnak majd semmit - magamra öltöm, majd egy ruhás zsákban megvárja a következő ünnepet. Nem. Hétköznapi viseletként is magamra szeretném ölteni, akár egy vastag harisnyával és moher pulcsival, csizmával, vagy balerinával, és persze magas sarokkal… Abban persze biztos vagyok, hogy lesznek furcsa tekintetek körülöttem, felhúzott szemöldök, kikerekedett szem, na de jól tudjuk, hogy a nők már csak ilyenek… Folyton egymást figyelik, nagyon gyorsan fogalmaznak véleményt, szeretnek kritikus szemmel tekinteni egymás külsejére. Ettől nem dől össze a világ. Ha az aki kimegy az utcára, úgy indul el, hogy ő maga jól érzi magát a bőrében. Mert ez az, ami meghatározza a nő stílusát, átüt a ruhán, vonza a tekintetet. A magabiztos megjelenés, az, hogy tudjuk, hogy az amit viselünk illik az egyéniségünkhöz, tudjuk és merjük viselni.

Nem kell folyton a jól beváltat, a hagyományost választani, azt ami biztosan mindenkinek van, ezért nem tűnik fel senkinek, szépen beleolvad a hétköznapi megszokottba. A stílusunkat mi magunk határozzuk meg, ettől leszünk egyediek. Egyszer a férjem azt mondta valakinek, többek közt azt szereti bennem, hogy nem "tucatosodom". Jól esett. Egyetlen típus nem akartam lenni soha életemben, átlagosan szürke, "tucatos". Hát ezért gondolom azt, hogy nálam belefér a tüll szoknya a ruhatárba, és remélem fogok másokkal is találkozni - ezentúl is -, akik merik vállalni egyéniségüket az öltözködésükben is.