Az szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy a babáknak szükségük van simogatásra, érintésre, ölelésre. Ezek olyan testi kommunikációk, melyek nyugalmat, biztonságot, pozitív érzelmeket adnak. A szeretet, az odafordulás megnyilvánulásai. A testi kontaktus végig kíséri egész életünket. A pelenkázás, fürdetés, szoptatás, öltöztetés, kézfogás, puszik, összebújás, csókolózás, szeretkezés, mind olyan érintések, amik koronként változóan, de naponta életünk részei. Egészen halálunkig, amikor fogjuk a haldokló, szeretett személy kezét.
Kísérletek bizonyították az érintés egészségmegőrző szerepét. A gondozott, simogatott beteg előbb gyógyul meg. Nem hiába ül ott az édesanya a beteg gyermeke ágya mellett, és engedik meg, hogy tegye ezt a kórházban is. A testi jelenlét, ölelés, simogatás sokszor hatásosabban viszi le a lázat, mint a gyógyszer, és előbb gyógyul a szeretett, simogatott beteg.
Ne tartsuk mellékesnek, netán kellemetlennek a mindennapokban sem a testi érintéseket! Nem csak gyermekkorban van rá szükségünk. Ez jelenti számunkra a közelséget, melegséget, a szavak nélküli szerelmi vallomást…. Akik szeretik egymást, azért érzik kiegyensúlyozottabbaknak magukat, mert sokkal több érintés, simogatás, ölelés van jelen mindennapjaikban. Az öleléssel megoldható számtalan konfliktus, csökken tőle a feszültség, békét teremt. Feltöltődünk tőle pozitív energiákkal. Aki nem így szocializálódik, az nyilván maga sem figyel erre, számára nem természetes, van aki emiatt zárkózottabb, akár el is húzódik az ölelés elől. Persze az egyéntől is változik ki milyen mennyiségben képes adni és fogadni a testi érintést. Nekem például a gyermekeim között is teljesen változó, ki mennyire igényli, vagy hagyja az érintést. Van amelyik kimondottan kéri, hogy "bújcsizzunk", megölel, simogat, és igényli a napi ölelést, simogatást, puszit, de van amelyik csak akkor, ha fáradt, szomorú, vagy beteg, és szinte kiváltságos pillanatot jelent, ha nem csak oda tartja a kis buksiját a pusziért, hanem ő maga is ad. 7 éves pszichológiai tanulmányaim során rengeteg kísérletet olvastam arról, hogy az állatvilágban is megfigyelt jelenség - ez persze leginkább az emlősökre vonatkozik -, hogy számukra is mennyire fontos az ölelés, a testi érintés. Még azok a kismajmok is kiegyensúlyozottabbak és egészségesebbek voltak akik, mű-anya - szőrből, vagy akár drótból készült -, mellett nőttek fel, mert, ha megijedtek, féltek, fájdalmuk volt, oda bújhattak "valakihez", ellentétben azzal, aki egy üres ketrecben nevelkedett. Felnőtteknél is változhat, ki milyen módon igényli, vagy fejezi ki szeretét testi kommunikációval. Van aki szívesen öleli meg társát a hazatérés pillanatában, és köszönti puszival, öleli át a konyhában főzés közben, fogja meg a kezét az utcán…, és van, ahol ezek intim dolognak minősülnek, és csakis bizonyos élethelyzethez, alkalmakhoz kötik. Aki teljesen elzárkózik a testi érintéstől, a szeretet ilyen módon való kimutatásától, annál valószínű lelki síkon is problémák lehetnek, esetleg már kisgyermekkorban, vagy a felnőtté válás folyamatában sérült, vagy egyszerűen már nem érez szeretetet a másik iránt. Persze van olyan életszakasz, amikor ez szinte természetes, mert melyik kamasz szereti, ha ölelgetik, puszilgatják, és melyik megy a szüleivel kézenfogva az utcán? Ha előtte megkapta az alapokat társas kapcsolataiban igényli majd, és szívesen ölel, simogat.
Virginia Satin pszichológus mondta egyszer: " Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz."
